1140x500 blog fejléc - megoszt másolata (4)

Jó és rossz módszerek hajhullás ellen

Rengetegen szenvednek a hajhullástól. Ki küzd ellene, ki beletörődik, de minden érintettet foglalkoztat az a kérdés, hogy mit lehetne tenni ellene. 

Milyen típusú hajhullások vannak, mikor kell beletörődni és mikor lehet tenni valamit ellene?

Természetes mértékű hajhullás

Ahhoz, hogy tehessünk valamit a hajhullás ellen, előbb meg kell ismernünk és értenünk a hajunk életciklusát és a hajhullás folyamatát. 

A haj életciklusa 3 periódusból áll: növekedési (anagén), átmeneti (katagén) és nyugalmi (telogén) fázisokból. 

A növekedési fázis 2-6 évig tart, ekkor naponta körülbelül 0,3-0,5 mm-t nő hajunk. Hajszálaink 80-90%-a ebben a fázisban van. Ezután egy pár hétig tartó átmeneti fázis következik. Ekkor megáll hajunk növekedése, a hajhagyma nem kap több tápanyagot, így lassan elsorvad. Ez az átmeneti fázis egyszerre hajunk 1-3%-át érinti. 

Az átmenti fázis után következik a nyugalmi fázis, mely során a hajhagymánk elhal és hajunk kihullik. 

A haj elvesztése egyben azt is jelenti, hogy megjelent az új hajhagyma, ami már növekszik. Tulajdonképpen az újonnan megjelent hajhagyma tolja ki az helyéről a régi hajszálunkat. Általában egy időben hajszálaink 15%-a van ebben a fázisban. 

Ez tehát azt jelenti, hogy hajunk folyamatosan nő és hullik. Naponta 100-150 hajszál elvesztése és megjelenése során egy folyamatosan fenntartható állapotról beszélünk. Ezek a hajszálak végzik a fésű fogai között, vagy éppen a gallérunkon. 

haj növekedési fázisai

Hajhullás oka

A probléma akkor kezdődik, ha ezeket az elvesztett hajszálainkat a hajhagymáink már nem tudják pótolni. Ha több hajszálunkat vesztjük el, mint amennyi növekszik, vagy éppen a hajszálaink utánpótlása szűnik meg, akkor beszélhetünk kopaszodásról. 

Ennek több oka lehet. Az esetek döntő többségében normális (hormonális) kopaszodással állunk szemben, amiért a DHT hormon a felelős. Ez egy természetes, bár kellemetlen jelenség. A DHT-hormon okozta hajvesztés főleg a férfiakat érinti, bár nők esetében is előfordul DHT miatti hajhullás. 

A DHT okozta hormonális hajhullás roppant jellegzetes: érintheti a fejtetőt, a homlokot, illetve a halántékunk feletti részt. A DHT hormon miatt a hajhagymáink nem jutnak elég tápanyaghoz, így nem tudnak hajszálat növeszteni, majd szépen-lassan, egy passzív fázist követően örökre elhalnak és kihullanak a hajhagymák. 

A kopaszodók jól ismerik ezt a jelenséget: előbb elkezd ritkulni a haj, mert a kihullott hajunk csak jóval lassabb utánpótlást kap. Egy idő után a kopaszodó területen már csak apró, vékony babahajszálak jelennek meg (ez az állapot akár hónapokig, évekig is eltarthat), majd ez a kis pelyhes utánpótlás is megszűnik. 

Ez a kopaszodás a férfiak döntő többségét utoléri és férfiak millióit zavarja, hiszen felnőttként a kialakult testképük alakul át teljes mértékben. Ugyanakkor ez a folyamat annyira kiszámítható és általános, hogy külön skálát is létrehoztak a kopaszodás mértékének meghatározására, ez pedig a Norwood-skála.

férfi hajhullás - Norwood skála

Rossz tippek a hajhullás ellen

Mint a fentiekből kiderült, a hajhullást a DHT-hormon okozza, ha a hajhullás ellen szeretnénk fellépni, akkor a kiváltó okot kell megszüntetni, arra kell reagálni. Megannyi sampont, balzsamot, népi praktikát találunk a hajhullás elleni válaszként… ezek azonban mégsem váltják be az ígéretüket. 

Hajhullás elleni samponok és balzsamok ugyanis a fejbőr felületét és a hajunkat érinti, de nem jutnak be a fejbőr alatti területre a hajhagymák tövéhez. Ezek a samponok hajunk állagát tudják javítani: selymesebbé teszik, vastagabb érzetet kelt – ezzel azt az illúziót keltik, hogy több hajszálunk lesz és megállt a hullás. De ez sajnos nincs így.

A hajhullás elleni, szájon át szedhető vitaminkészítmények már a szervezetre hatnak, ezzel pedig már némileg segítik a hajhagymák tápanyag- és vitaminellátását. Ez azonban még így sem tökéletes megoldás, hiszen a szájon át szedhető készítmények nagyon kis mértékben hasznosulnak a megfelelő helyen. Ha például a hajhagymáinkra szedünk vitamint, akkor a bevitt vitaminok alig 10%-a ér el a hajhagymákhoz. De nem is ez a fő probléma a vitaminkúrával, hanem az, hogy ez sem a hajhullás okára ad választ, csupán a hormon által sanyargatott hajhagymáinkat próbálja segíteni. Mondanunk sem kell, hogy ki fog nyerni a végén…. 

Egyéb népi praktikák a hajhullás ellen. Milliónyit ismerünk ezekből, kezdve a mézpakolástól, csalánfürdőtől, borsmentás teán át a masszázsig… de ezek sem a kiváltó okot kezelik, így ettől sem remélhetünk megoldást a hajhullásra. 

Jó ötletek hajhullás ellen

Hajhullás ellen régebben egy módszer létezett: el kellett fogadni. Ez egyeseknek könnyebben ment, másoknak nehezebben. Szerencsére ma már ez csak az egyik opció a rendelkezésre álló megoldások közül, hiszen több lehetőségünk is van, ha felüti fejét a rettegett kopaszodás. 

Hajhullást megállító mezoterápia

A hajhullást megállító mezoterápia pont azért működik, amiért a samponok és orálisan szedhető vitaminok nem: közvetlenül az érintett területen fejtik ki hatásukat és a DHT-hormont fékezik meg. 

Igen, a mezoterápia során egy speciális fecskendőpisztollyal a fejbőr alá pár milliméterrel 120 pontban juttatnak DHT-blokkolóval ellátott vitamin- és hatóanyagkészítményt. Ez a speciális koktél pedig azon túl, hogy a vitaminok és növekedési faktoroknak köszönhetően serkentik a hajnövekedést, a DHT-blokkoló miatt a hajhullást is megállítják. 

A DHT-blokkoló szer egy olyan orvosi anyag, ami megvédi azokat a hajhagymákat, amik kihullanának eredetileg, így amíg a DHT-blokkoló hatása tart, addig a hajunk is biztonságban van és tovább növekszik.

Ez a hatás általában 3 hónapig tart, mert addigra ürül ki a szervezetből a blokkoló. Ekkor egy új kezelésre van szükség, hogy további 3 havi védettséget nyújtson.

hajhullás elleni mezoterápiás kezelés
Mikropigmentáció (hajtetoválás)

A mikropigmentáció nem annyira hajhullás ellen nyújt megoldást, mint inkább a megritkult hajunk vizuális sűrítésére. Segítségével apró, a hajunk színével megegyező pontokat tetoválunk a ritka fejbőrre, ezzel rövid haj esetén egyfajta borostás hatást, hosszabb haj esetén hajtövi sűrítést érünk el. 

Korábban próbálkoztak általános tetoválással is, ami később elhalványodik és elveszti kontrasztos széleit. Szerencsére hatalmas áttörések születtek az elmúlt években, így ma már a hajtetoválás helyett inkább orvosi mikropigmentációról beszélünk. A mikropigmentáció egy speciális tetováló eszközzel és egy direkt erre a célra kifejlesztett anyaggal történik. A készítmények gyártói roppant sok árnyaltban állítják elő ezeket az “orvosi tintákat”, így a mikropigmentáció során az orvos, vagy a pigmentáló specialista ugyanolyan árnyalatú “tintát” választ, ami a páciens hajszínével azonos. Ez garantálja, hogy a hatás teljesen homogén és a haj színével azonos lesz.

A mikropigmentáció során a pöttyök szélei sem maszatolódnak el. A manapság használ mikropigmentálási eljárások tökéletesek arra, hogy a haj vizuális sűrítését elérjük vele. 

Hajbeültetés

Amikor már túl sok hajunkat veszettük el és önmagában nem nyújt megoldást a hajhullást megállító DHT-blokkoló alkalmazása, akkor hajbeültetéssel visszanyerhetjük elvesztett hajunkat a megritkult részen. 

A hajbeültetés során azokat a hajszálakat ültetjük be a ritka területre, amikre nincs hatással a DHT-hormon, így ezek a hajszálak nem is fognak később kihullani. 

Gyakori szokás, hogy a kopaszodó férfiak kombinálják ezeket a megoldásokat. A DHT-blokkoló alkalmazása akkor segít sokat, ha a hajunk még aktívan hullik és nem alakult ki a végleges kopaszság, hanem a még ki nem hullott hajunkat is szeretnénk megőrizni.

férfi hajbeültetés előtte-utána

Minden férfinak eltérő mennyiségű haja hullik ki a kopaszodás során. A kopaszodási folyamat valahol megáll pár éven belül. Viszonylag ritka, hogy valaki a 20-as évei során elkezd kopaszodni és évtizedeken át intenzíven hullatja a haját. Ezért van, hogy egyesek 30-35 évesen szinte teljesen kopaszok, míg sok férfinak csupán a fejtetőn egy tenyérnyi folt hiányzik csak idősebb korára. 

A hajbeültetés és mikropigmentáció azoknak nyújt segítséget, akiknek már látványosabb a ritkulás és nem elégszenek meg pusztán a meglévő hajuk megőrzésével. 

A hajhullás ellen tehát úgy léphetünk fel, ha magára a hajhullás okára keresünk megoldást és minél előbb lépünk. A hajbeültetésen átesett férfiak, vagy azok, akik DHT-blokkoló mezoterápiát vesznek igénybe, gyakran említik, hogy kár volt végigpróbálni a különböző összetételű samponokat, mivel ezalatt egyre kevesebb és kevesebb hajuk lett. A hajhullás ellen tehát manapság már több eszközzel is hatásosan fel tudunk lépni. A kérdés csak az, hogy mikor hozzuk meg a döntést és mikor kezdünk el végre cselekedni. 

Ismerd meg a hajhullás elleni módszerek részleteit. Beszélj szakértő orvosainkkal, hogy egy számodra is megfelelő kezelési tervet állíthassunk fel. 

2019 © Art N' Hair | Minden jog fenntartva.

Ne másold, köszi! :)

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Részletes információ a sütikről →